Történet

Mióta ember él a Földön, kíváncsian fürkészi a végtelennek tűnő titokzatos égboltot, a titkokat rejtő, sötétségben ragyogó, csillogó alakzatokat. Hajdanán, már az őskor sámánjainak is segítséget, s bizonyos dolgokhoz támpontot nyújtott az égi űr megfigyelése. A titkot, akkor (és úgy gondolom, bizonyos mértékig ez a mára is igaz lehet) csak a kiválasztottak érthették. Barlangrajzokon ma is látható nyoma van annak, hogy őseink foglalkoztak a csillagokkal. Úgy gondolták tehát (talán jogosan), hogy egyes égitestek, a kozmikus energiák hatással vannak mindenkire, még az állatokra és a növényekre is. 

Thot, vagy ismertebb nevén Hermes Trismegistos, körülbelül Kr. e. 3600 évvel jegyezte le ma is híres sorait, a Tabula Smaragdinát.

Később, az ókori (Kr.e. 3000 – Kr.u. 476) kultúrákban megfigyelték, hogy bizonyos égitestek elmozdulnak a csillagokhoz képest. Ezeket az égitesteket bolygóknak nevezték el.

Hippokratész (i. e. 460–459), akinek nevét máig őrzi az orvosi eskü, arra oktatta tanítványait, hogy a gyógyításhoz feltétlenül vegyék figyelembe a csillagok állását: "Aki a nélkül gyakorolja a medicinát, hogy tekintetbe venné a csillagok járásának hatását, egyszerűen bolond."

Ptolemaiosz a 2. században írta Tetrabiblos művét, amely évszázadokig alapmű maradt.

A római császárok legtöbbje - köztük Julius Caesar  (Kr.e. 100-44), Augustus (Kr. e. 27 - Kr. u. 14) is a csillagjóslás híve volt, fénykorát azonban Nagy Konstantin (323-337) alatt élte.

A középkorban az asztrológia egyik legismertebb alakja Roger Bacon (1214-1292) filozófus, természettudós volt, aki a csillagfejtést is természettudomásos alapokra szerette volna helyezni. Véleménye szerint a csillagok az emberi sors tendenciáit szabják meg.

Hazánkban Mátyás király udvari asztrológusa Regiomontanus (1436-1476) volt, aki sikeresen gyógyította ki az uralkodót ismeretlennek tartott betegségéből, aminek fejében rendszeres javadalmazást kapott.

A későbbi korok híresebb asztrológusai: Nostradamus (1503 – 1566, orvos, gyógyszerész, csillagász-asztrológus, jós), Placidus de Titis (1603-1668, itáliai szerzetes, akit házszámítási módszere tett híressé), Kepler (1571 – 1630, neves német csillagász, aki számos asztrológiai munkája mellett felfedezte, hogy a bolygók a Nap körül ellipszis alakú pályán keringenek, Kepler törvényei alapján egészen pontosan előre lehetett jelezni a bolygók égi helyzetét), Jean-Baptiste Morin de Villefranche (1583 – 1656, orvos, matematikus, Richelieu bíboros udvari asztrológusa, az asztrológiai szemlélet megreformálója).

A XV-XVI. században sok pápa is támogatta az asztrológiát, sőt néhányan közülük foglalkoztak is e tudományággal. Európa több egyetemén még tanszék is jutott az asztrológiának.