skorpi babaSkorpió (10. 24. – 11. 23.) típusú gyermek nevelése. Az asztrológiában a gyermeki létet leginkább a Hold helyzete befolyásolja, de a reakciókban már ekkor felismerhetőek az aszcendens hatásai is. Tehát egy babánál, vagy nagyobb gyermeknél (és felnőttnél) nem elegendő csupán a Napjegyet ismerni. Mind e mellett, a születés napja által meghatározott jellemvonások egy része már elég kis korban kezd kibontakozni, megmutatkozni. Ezek alapján, a Skorpió gyermek nevelésénél leírtak, nem csupán a Skorpió Napjegy szülötteire lehetnek érvényesek. Épp ezért érdemes gyermeked horoszkópját asztrológussal megnézetni, kielemeztetni.

Ismerd meg gyermeked!

Első lépésként azt javaslom, ismerd meg gyermeked, mert e nélkül nem tudod, hogy mi mozog benne, mi hajtja, és miért pont olyan, amilyen. Ha megérted, sokkal közelebb kerülsz hozzá, és hatékonyabban tudod nevelni, irányítani, kezelni őt.

A Plútó

A Skorpió jegy uralkodó bolygója a Plútó, amely a naprendszer legkülső, távoli bolygója, az elkülönülő, és a titokzatos egyben. A fény határán kering, ott, ahol a végtelen sötétség elkezdődik. Üzenete ez által: végső határ, egyedüllét, titokzatosság. Jó, ha tudod, hogy legbelül a gyermeked is ilyen.

Egy életem egy halálom, méghozzá minden áron!”

E mondat, a kis Skorpió életfilozófiája, jelmondata. Egy igazi Skorpió már elég korán azt érzi, hogy amiben nincs elég intenzitás, mély hit vagy szenvedély, az bizony nem sokat ér, így az egyhangúság már ebben a korban untathatja, sőt bosszantja.

Érzékenységskorpi4

Eleme a víz. A „vizes” jegyekre alapvetően az érzékenység jellemző, a Skorpió pedig hiperérzékeny. Érzékenysége folytán gyanakvó, ragaszkodó, óvatos és zárkózott is. Úgy gondolja, ha rosszra készül, nem érheti csalódás, ami sajnos felnőtt korában is alapattitűdje lehet. Érzékenységéből fakadóan a hangulata is gyakran változik. Ilyenkor fél szemmel azt figyeli, hogyan reagálnak hangulatváltozásaira, pl. a váratlan elutasítására.

Szeretet és ragaszkodás – örökkön örökké

Rengeteg szeretet lakozik benne, amit nem mindig tud, vagy képes kimutatni. Elképzeli, hogy szenvedélyesen édesanyja nyakába ugrik, puszikkal halmozza el, de valami miatt csupán izzó tekintetéből olvasható ki vágya. Ugyanígy örömét is elrejtheti. Szeretteit félti, szinte végletesen tud ragaszkodni azokhoz, akikről úgy gondolja, hozzá tartoznak. Ha valakit megkedvel, azt szenvedélyesen szereti és örökre a szívébe zárja.

Az örökre több téren is kulcsszó életében. Egy valós, vagy vélt sérelmet is évekig hordoz, és a bosszúálláshoz csak a megfelelő időre, pillanatra vár, várni pedig évtizedekig is képes, hiszen nem felejt. Mindezek miatt kicsit örülhetsz is annak, ha azonnal visszaüt!

Amire született: megismerni a világot, és a többi embert

A Skorpió gyerek egy igazi egyéniség, különleges karakter. Többnyire már babaként titokzatos, karizmatikus egyéniség. Valahogy mindig magára vonzza a felnőttek figyelmét. Vele nem unalmas az élet, mindig történik körülötte valami. Vagy provokálja ezeket, vagy csak úgy lényéből fakadóan történnek meg a dolgok vele kapcsolatban.

Az énje egy különös világ, ahová senkinek sincs bejárása. Elég korán megtanul mások lelkében úgy olvasni, mint egy nyitott könyvben. Ő viszont szinte kiismerhetetlen, ezzel zavarba ejtő (ovis, iskolás társak is érezhetik ezt). Tisztán érzi, látja mások gondolatait, érzéseit és empatikus is, így tudja, kitől mit várhat, e képességgel, úgy érzi, nem érheti meglepetés. Mélyről fakadó megismerési vágya hajtja a titkok kikutatása, felderítése felé. Igazi kis nyomozó, felderítő, aki előtt nincs eldugott ajándék.

Már korán tapasztalhatod, hogy nem ismer félelmet. A fájdalom mögött keres, kutat - sír, de mögötte ott a kérdés és a vizsgálódás, hogy: ’vajon, mire jó a fájdalom? Használható-e valamire?”. Nem fél, szereti a veszélyt, sőt a fájdalmat is. A fájdalomból úgy gondolja tanulni lehet, sőt erősíti a testet, a lelket, így ne csodálkozz, ha a vérző sebbe simán belenyúl. Ennek ellenére nem létező dolgoktól félhet.

A makacs vadócemese

Makacs, amit akar, azt eléri. Sok dologgal egyedül próbálkozik, akár többször is. Általában már kisebb korában is tudja, mit akar és nem fél azt megszerezni. Jellemzően, még a makacs kitartása is szenvedélyes.

Intenzív végletesség

Az igazi Skorpiót a végletek érdeklik, izgatják, töltik el lelkesedéssel. Rajongva imád, vagy szenvedélyesen gyűlöl, de ezt a kettőt leginkább egyszerre. Imádata pillanatok alatt csaphat át forró haragba, gyűlöletbe. Körülötte is óriási rend van, vagy hatalmas káosz.

A váratlan eseményektől jön igazán tűzbe.

Mint a Főnixmadár

A Skorpiókra oly jellemző Főnix tulajdonság is megmutatkozhat gyermekkorban, így a kudarcok, a vereség nem töri le, sőt erőt ad a megújuláshoz, talpra álláshoz.

A misztikus

A Skorpiók ösztönösen vonzódnak az élet ismeretlen, sötét, misztikus oldalához. A halálról, ha ő kérdez, nyugodtan beszélj vele őszintén.

Közösség

Az oviban nem lesz sok barátja, egy baráthoz viszont különösen kötődhet. Erőszakos és diktatórikus is lehet, ennek kordában tartásában is nagy szereped lehet (beszélgetés, szerepjáték által szituációk megélése, átélése). A többi gyerekkel is zárkózott, óvatos.

Ünnepek

Az ünnepeket nem szereti, mivel nem igazán tűri, hogy ráerőltessenek valamit. Úgy érezheti, hogy ilyen alkalmakkor művilág van, kötelezően kell szeretni, vagy szeretetet vallani. Az ünnepek hamar elmúlnak, „halottak lesznek”, ami már kiskorban rányomja bélyegét az ünnepi készülődésre, örömteli napokra. A feladatod tehát, hogy igaz hittel szerettesd meg vele a családi, egyházi, világi ünnepnapokat. Éld át vele együtt, hogy az ünnep vége egy új ünnepre való várakozás, készülődés kezdete.

Játékjavaslatok

A társas élet nem a kedvence, egy igazi Skorpió gyermek akár egyedül is eljátszik. Játékának célja, hogy megtudja a titkot, a dolgok mélyén rejlő igazságot, a választ kérdéseire, amiből rengeteg van. Ne csodálkozz, hogy a titok megoldása utáni mély indíttatása folytán minden játékot szétszed, megvizsgál. Szereti a bűvészes, detektíves, és a kincskereső játékokat.

Sportskorpi3

Kisbabaként javasolt lehet az úszás, mivel a vizes elemek szeretnek saját közegükben mozogni. A kicsit nagyobbacska Skorpió gyermeknek jó választás lehet valamelyik keleti sport, hiszen azokban igazán ott van a misztika, s van egyfajta szertartás is bennük. Ebben a sportban az is fontos szempont lehet, hogy egyedül van, nem csapatban, bár az egyéb összetevők remek csapatjátékossá tehetik. Erőteljes képzeletvilága a küzdelemben a sötét erőkkel való harcot éli meg, ami élete végéig fogja titkon hajtani, mint minden sorstársát. A küzdősport mellett, vagy helyette jó választás lehet bármelyik vízi sportág is.

Néhány nevelési tanács

Sajnos sokszor érzi azt, hogy nem szeretik eléggé, annyira, amennyire ő azt elvárná, ezért nem elég neki elégszer elmondani, érzékeltetni, kimutatni mennyire szereted.

Szülőként nagyon fontos, hogy légy kiszámítható, mindig világosan és egyértelműen mond el neki gondolataidat, elvárásaidat. E jegynél különösen fontos a mély lelki kontaktus kiépítése, a szerető és elfogadó megértés, a meghallgatás. A napi rutint mielőbb alakítsd ki, ha az megvan, úgy érzi majd, hogy a szüleiben nem fog csalódni, hiszen a napirend a biztonságérzetét alapozza meg. Ha büntetni kényszerülsz, annak alapos okának kell lennie. A számára kirótt büntetés pedig legyen igazságos, egyértelmű, és lehetőleg hűvös (azaz racionális) fejjel kirótt. Ezt megérti, elfogadja – de csak ezt. Ha tévedsz, rosszul ítélsz, nem hallgatod meg, nincs arányban a büntetés az elkövetett tettel, azt örökre megjegyzi. A kis Skorpiónál tehát különösen fontos a higgadt korlátozás, a végtelen türelem, a bizalom és a szeretet. Sok-sok elismerésre, bátorításra van szüksége minden életkorban. A hazugságra rögtön ráérez. A családi dolgokat, problémákat el kell neki mondani nyíltan. Az őszinteség is fontos, mert a felnőtt fogalmakat az ösztöneivel fogja kristálytisztán.

Skorpió a mesék világábanmagus 2

A mesékben Skorpiós elem a varázslat, a csoda, a bűbáj, ami leginkább a tündérmesékben található meg. Tipikus figura a varázsló, mágus, boszorkány. Plútói elem a teljes átalakulás, váltás, változás, átváltozás, például a varázslós mesék sok titokzatos, sötét bűbájjal. Fantáziája élénk, így bele tudja magát élni a mesébe. Nem mindegy azonban, hogy kivel azonosul. Élénk fantáziájával pedig bármelyik szerepbe bele tudja magát élni, mintha ő is igazából ott lenne. Neked kell rámutatnod arra, hogy a varázstudományt és a bűbájt lehet jóra és rosszra is használni. Ezek miatt is fontos, hogy egy – egy mesét közösen megbeszéljetek, ne hagyd neki saját maga értelmezni, hiszen bármiről gondolhatja, hogy az a jó, a helyes és követendő számára.

A Skorpió gyermekek általában fogékonyak a rémtörténetekre is, ezektől lehetőleg tartsd távol!

A mesét ne hagyd félbe, mert tovább gondolja, kiszínezi, ami álmatlan éjszakát okozhat, neked is. Mivel nagyon zárkózott, nehezen nyílik meg, bíztasd arra, hogy szóljon bele a mesébe. Mondja el, mit érezne, mit mondana, gondolna, ha a hős bőrében lenne. Így elmondhatja azt is, ami bántja, vagy amit nem jól értelmezett. Így tudod időben helyére tenni kis fejében a dolgokat.